Mivel már napok óta 30 fok feletti hőmérsékleteket tapasztalunk (sőt volt már 36-37 fok is árnyékban), érdekes élményt jelenthet lehűteni magunkat a Fehér pokol (The Grey) című izgalmas és hátborzongató thrillerrel, mely -20 fokos időben játszódik. A sztori Ian MacKenzie Jeffers novellájára épül, mely eredetileg "Ghost Walkers" címen jelent meg (2011 körül). 

A film műfaja körül van némi polémia, hiszen például a Rotten Tomatoes szerint dráma és kalandfilm (az IMDb-n ehhez még pluszban akciófilm is) ám szerintem simán inkább thriller, hiszen a műfajnak nevet adó "thrill" azaz borzongás/izgalom/remegés 100%-ban igaz a történetre. 

Mackenzie Jeffers novellájából Joe Carnahan készített forgatókönyvet és a rendezést is bevállalta, így a Fehér pokol voltaképp az ő "gyermeke" lett. Persze meg kellett nyerni az egészhez az akkoriban már 59 éves Liam Neesont is, ami a lehető legjobb döntés volt a készítők részéről, lévén, hogy Neeson zseniális lett a szerepében. A Fehér pokol olyan film, ami a maga nyomasztó és ütős hangulatával sokáig "benne marad" a nézőben. Egyszerre izgulunk a legfőbb karakterekért, kutatjuk a menekülés lehetőségeit (az "úristen én mit tennék ebben a helyzetben" érzéssel) és gondolkodunk el a főhős, John Ottway (Liam Neeson) sorsán, hihetetlen élni akarásán. 

Még egyszer harcba szállok, Megvívom az utolsó nagy csatát, Ma élek és meghalok, Ma élek és meghalok. ["Once more into the fray, Into the last good fight I`ll ever know. Live and die on this day."] Az idézet eredete ismeretlen, de a filmben többször elhangzik, a főhős szájából, aki szerint édesapja mondogatta ezt halála előtt.

Aki még nem látta a filmet és nem kívánja ismerni a sztorit, az ugorja át a bekeretezett részt és folytassa az utána következő bekezdéssel a posztot.

Ennyit a sztoriról és most jöjjön az értékelés: Carnahan iszonyúan nyomasztó légkört teremt, tele feszültséggel és izgalommal. A néző együtt retteg, fél és reménykedik a főszereplőkkel, szinte köztük menekül maga is a hatalmas hóban. A színek folyamatosan egy naturális, szürke világban tartanak bennünket, ami valóban a pokolhoz hasonlatos (ahogyan a magyar cím-változat is jelzi). 

A kép forrása: movietank.blog.hu

A karakterek jól megválasztottak: a túlélők közt akad vidám laza fickó és csöndes családapa is, nem beszélve a mindig, minden túlélő-csoportban megtalálható örök kötekedőről. Ottway ebben a csapatban a józan hang, a tapasztalt túlélő és a mindenkit biztató vezető. Neeson nagyot alakít, a magánéleti válságát és harcos küzdeni akarását is színesen megjelenítve.

A filmet végignézve kanadai tájban gyönyörködhetünk (nem alaszkaiban), lévén hogy a jeleneteket Vancouver környékén vették fel. A nézőt elvarázsolja a havas, fenyvesekkel teli, elhagyatott vidék, mely egyszerre szép és ijesztő is. Nekem folyamatosan az járt a fejemben, hogy "csak ilyen helyzetbe ne kerüljek soha" és hogy mennyire borzalmas halál is az, amikor az embert farkasok tépik szét. A film pontosan ezeket az érzéseket emeli ki, amihez az utolsó pillanatáig küzdeni kész nagy harcos gondolatait is megkapjuk: örök útravalóul a reménytelen helyzetekhez.

Elég sok a véres jelenet, bár igazából aránylag kevés a direktben arcunkba nyomott vér-masszás borzalom. Azért ütős az egész, súrolja picit a horror határát is. A zárás ránk bízza a főhős sorsát, de én úgy vélem Ottway (Neeson) a csorda alfájával vív meg a végső jelenetben és legyőzi végül. 

A sztori alapvetően hihető és hátborzongató. A Fehér pokol többször nézős, masszív izgalom-orgia, ami még pluszban el is gondolkodtat: egy olyan ember harcol leginkább az életéért, aki korábban eldobni akarta azt? Vajon mindannyian így lehetünk ezzel: panaszkodunk, szenvedünk, de ha kell és valóban fontos, akkor igenis harcolunk önmagunkért? Már csak EZÉRT az egyetlen dologért is érdemes a Fehér poklot megnéznünk, mert nagy érdeme, hogy ilyen gondolatokat felszínre hoz. Értékelésem: 80%

A képek forrása: https://www.filmkatalogus.hu/A-feher-pokol--kepek-f29766